Már az óvodában tudtam, hogy a fiúkhoz vonzódom. Bár a lányok is érdekeltek (sokat játszottam velük, és „szerelmes” is voltam), a legjobbakat mégis egy Béla nevű barátommal játszottam. Volt egy időszak (fallikus szakasz - aki tanult pszichológiát, tudja), amikor az volt a játékunk, hogy az én szerszámommal játszottunk - de ettől mindig elszégyelltem magam.

Az iskola évei ("látencia" szakasz) alatt teljesen feledésbe merült ez a vonzalom a fiúk iránt. A nyolcadik osztályban éledt újra bennem a szexualitás (genitális szakasz). Ekkor sem volt tiszta a dolog. Bár a lányok érdekeltek, ha a srácokkal felnőtt újság került a kezünkbe, vagy olyan témájú filmet néztünk, akkor mindig megnéztem a pasikat is. Egy idő után már csak őket néztem…Tudtam, hogy ez nem jó. Ez bűn, a vallás tiltja, hát keményen büntettem magam miatta.

Véget ért a középiskola, „nagy szerelmekkel” tarkítva, és felkerültem Budapestre tanulni. Egy nagyon jó baráti társagába kerültem, akikkel azóta is együtt vagyok. Az egyetem évei alatt sokat szenvedtem a magánéletemben, ami a suli rovására is ment. Majdnem kirúgtak, mert nem volt kedvem tanulni - tulajdonképpen semmihez se volt kedvem…

Én voltam a koli legismertebb arca - mindig buliztam, jó fej voltam, mindenki kedvelt; majd amikor a helyi büfében kezdtem el dolgozni (hogy eltartsam magam), abszolút ismert és közkedvelt lettem - a személyiségemnek köszönhetően.

Mindeközben valahogy nem sikerült becsajoznom. Nem is értettem, hogy miért nem megy. Sokszor próbálkoztam, de nem ment. A közérzetem pedig egyre romlott! Lassan, de biztosan iszonyatosan meghíztam, depressziós lettem. Nem tudtam, mi van velem. Először arra fogtam, hogy édesapám meghalt és azért van, de utólag tudom, hogy ez csak egy része volt az egész folyamatnak.

2006 tavasza volt a fordulópont - ekkor kezdtem kapizsgálni, hogy valami „nem stimmel velem”. Véletlenül megláttam valahol egy meleg párt, és bevillant valami az agyamba; régi emlékek és érzések jutottak az eszembe.  Rögtön le is szidtam magam. De ott és akkor valami elindult. Hazaérve azonnal a gép elé ültem és irány a NET. Nos, amit láttam, tetszett, de ezért is letorkoltam magam, mert hát ezt nem szabad, ez bűn. De a gondolatok nem tűntek el a fejemből. Időről-időre bevillantak képek és érzések. Nagyon sokáig csak szenvedtem, míg végül elhatároztam magam: kipróbálok egy-két dolgot. Ekkorra már 2007 nyara lett. Kipróbáltam dolgokat, és élveztem is, ami még nagyobb bűntudattal töltött el. Nagyon sok negatív gondolatom volt ekkor - még homofób is!

A szilveszteri bulin azonban minden megváltozott! Összejöttem egy sráccal a kollégiumi szilveszteri bulin. Az életem megváltozott. Boldog voltam, és életemben először szerelmes! A köztünk lévő „viszony” hamar megszűnt, de neki köszönhetem, hogy megtaláltam magamat. 3 hónap alatt lefogytam 24 kilót, és szépen sorban elmondtam az összes barátomnak, hogy meleg vagyok. Eleinte nehezen ment - csak részegen tudtam róla beszélni, de aztán megerősödtem az ő szeretetüknek hála! Az első 7-8 ember után már könnyebben ment. Persze voltak nehéz pillanatok, amikor megtudtam, hogy éppen melyik „barátnőm” szerelmes belém, és most bennük egy világ tört össze, de kiálltak mellettem, és támogattak - a mai napig támogatnak.

Rengeteg olyan emlék jutott eszembe, amit teljesen elrejtettem az agyam leghátsó zugába.
A legnehezebb döntés az volt, amikor elhatároztam, hogy anyukámnak is elmondom. Iszonyatosan féltem és tipródtam! Emlékszem, alig mertem elkezdeni a mondandómat, de tudtam, hogy el akarom mondani, és nem akarom titkolni előtte. Sírt, én is sírtam. Azt mondta: „Kisfiam, Te így is a kisfiam maradsz!” Azóta hihetetlenül jó a kapcsolatunk. Mindent meg tudunk beszélni - nyilván nem kell minden részletet tudnia, de ma már nyíltan beszélgetünk az életemről. A családban az egyik tesóm és a családja tudja (tök jól fogadták), de a másik nem. Idősebbik bátyám előszeretettel használja a buzi szót mindenre. Vele nem akarok erről beszélni. Nem azért, mert félek tőle - az intelligenciámmal simán lenyomnám -, hanem azért, mert anyukám kért meg rá. Fél, hogy kiderül az igazság a faluban, ahol felnőttem. Engem nem zavarna, de édesanyám még ott él, és nem akarom, hogy a szájukra vegyék a gonosz vén banyák, meg a rosszindulatú, alkoholista, feleségüket megverő és megcsaló, de egyébként tökéletes heteroszexuális férfiak. Ez ma Magyarország vidéken...

Szóval így jutottam el idáig - túl pár kalandon, egy gyönyörű és mindent elsöprő szerelmen!
Most jól vagyok, keresem a helyem. Már nem haragszom Istenre, és magamra sem! Sokkal könnyebb az életem.

Nyaranta fiatalokat táboroztatok, és ha valahol bejelez a radarom, igyekszem többet beszélgetni a sráccal, és rájönni, hogy mi a helyzet. Mindig elmondom mindenkinek, hogy csak akkor lehet boldog, ha megtalálta magát. Ne féljen elfogadni saját érzéseit, gondolatait, belső világát. Sokat beszélgetünk közösen (csoportosan) a világ dolgairól, ahol mindig kitérek arra, hogy az EMBERt nézzék, ne azt, hogy ő zsidó, roma, meleg, szerb, szlovák…

A fiatalok mindig elgondolkodnak a beszélgetések alatt. Nagy öröm számomra, hogy változtattam már meg így véleményeket! Sőt, az egyik „lányom” - saját bevallása szerint - egy ilyen beszélgetés miatt választotta a gyógypedagógiát.
 
Ha olvassa valaki a történetemet, remélem, segítek neki vele.